“Helyben a világ” – párhuzamok és emlékhelyek.
A Balatonfelvidék – „a magyar Provánsz” – öröksége.
Jeles külhoni utazók és Provence magyar emlékei nyomában.
Barangolás neves külhoniak Balaton-környéki emlékeinél
és jeles magyarok Provence-i emlékeinél
Mécs László 1957-ben így dedikálta Váth János számára „A Balaton megözvegyült” című költeményét: „A magyar Provánsz Misztráljának, a Balaton nagy szerelmesének,
baráti emlékül, szeretettel”. Később ez a megnevezés vésetett Váth János sírkövére is.
A Balatonra annak idején úgy tekintettek, mint a francia Provence-ra, és az író gondos ápolója volt a magyar tengernek. Frédéric Mistral pedig az a francia költő volt,
aki a provanszál nyelvet, irodalmat és népi hagyományokat ápolta, munkásságáért
Nobel-díjat kapott 1904-ben, míg Váth János 1911-től 1944-ig a dunántúli irodalmi műhelyek egyikének a fő szervezője volt. Innen a párhuzam és tiszteletteljes rajongás.
(Képek: Váth János egykori -ma felújított -lakóháza Balatonalmádiban,
Frédéric Mistral egykori háza Provence-ban, Maillane-ban)
A kiállítás egy válogatás az azonos címmel szeptember végén Sümegen, majd más meghívóknál is megjelenő tárlat anyagából!
Megnyitó: 2023. július 28-án 18.00 órakor
NEMESGULÁCS, MŰVELŐDÉSI HÁZ
8284 Nemesgulács, József Attila u. 49.
A kiállítás megtekinthető 2023 augusztus 14-ig!
A MAGYAR EMLÉKEKÉRT A VILÁGBAN EGYESÜLET KIÁLLÍTÁSA
(szerző-szerkesztő és felvételek: Messik Miklós; felvételek még: Deák Piroska, Szabó Márton; tördelő szerkesztő: Szondi Bence; támogatók: BGA, AFHRA, Tóth Krisztina, Tanúhegyek A.)