A Magyar Emlékekért a Világban Egyesület (MEVE) rendezvényei – 2021. év II. félév

Emlékekből él az ember, s múltból él az emlékezet. Kinek nincs múltja, nem lehet jelene, s jövője sem”. (Eötvös József)”

Múlt nélkül nincs jövő, s minél gazdagabb a múltad, annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövőbe” (Babits Mihály)

A szél kihívásaira a fa a gyökereivel válaszol” (Illyés Gyula)

A Magyar Emlékekért a Világban Egyesület (MEVE) rendezvényei 2021. év II. félévében:

Az idén éppen 20 éve Közhasznú Egyesületként működő szervezet a határon túli magyarság, Európa és a nagyvilág magyar vonatkozású emlékeit, más népekkel közös emlék-örökségét kutatja és ismerteti. Szervezetünk kutatásaival, s egyre bővülő adattára, felvételei segítségével 2012-től részt vállalt a Julianus (Nemzeti Adattár) programban. Előadásaink hallgatósága az Egyesület előadásain „bejárja” a megjelölt – és a felkutatott, de még jelöletlen – európai magyar emlékhelyeket, de bemutatásra kerültek tengerentúli helyszínek is. Az Egyesület munkájának célja, hogy tanulságos művelődéstörténeti előadások, tárlatok keretében tegye ismertté példaadó és tanulságos nemzeti emlékeinket. 2021. év II. félévi programjainkban az őslakos európai népekkel és kultúrákkal való kapcsolatok, s néhány aktuális évforduló emlékei játszanak meghatározó szerepet. Az előadásokra az elmúlt évhez hasonlóan– a diákság bevonásával kerül sor. Estjeinkre szeretettel várjuk!

Előadásaink helyszíne: a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Székházának BETHLEN GÁBOR TERME

1016 Budapest, Gellérthegy u. 30-32. szám, földszint

SZEPTEMBER

14.(kedd) 18.00 óra Őslakos népek és kultúrák Európában (1.)Kárpátalja és a hűséges „Rákóczi népe”.

Jeles magyarok és ruszinok Kárpátalján, neves külhoniak Kárpátaljáért… Emlékek, emlékhelyek

nyomában, Werbőczy Istvántól – az ír származású Egán Edéig. Kovács Sándor magyar útikönyv-író vetített előadása. Köszöntőt mond: Kramarenko Viktor az Országos Ruszin Önkormányzat elnöke

28.(kedd) 18.00 óra: Őslakos népek és kultúrák Európában (2.). „Csaba királyfi csillagösvényén”

Jeles székelyek a világban, jeles külhoniak Székelyföldön (2.) (Mikes Kelemen, Körösi Csoma, Orbán Balázs Benedek Elek, P. Lescalopier, John Paget (János), és mások emlékei nyomában a „Székely Gyors”-on. Pápai Ferenc tag, útikönyvíró vetített előadása. Köszöntőt mond: B. Kis Béla Erdélyi Magyarok Egyesületének elnöke.

OKTÓBER

5.(kedd) 18.00 óra: Őslakos népek és kultúrák Európában (3.) Az etruszkok és a mai Etruria.

Ősi kapocs”. Egy könyv, egy feltételezés a magyar-etruszk rokonságról. Mario Alieni könyvének részleteivel emlékezés a 3 éve elhunyt szerzőre. Meghívott vendégünk: György Attila erdélyi író a „Lucius Caius Tarquinius…” szerzője. Vetített képekkel utazás Toscana, Lazio és Umbria középkori magyar emlékeinél és néhány Kossuth-emigrációs emlékhelynél, október 6. előestéjén (!) Horváth Zoltán György vetített előadása.

19.(kedd) 18.00 óra Őslakos népek és kultúrák Európában (4.) „A szkipetárok földjén”.

Emlékek Albániából. „Két nyár Albániában”. Dr. Körösi Mária egy. docens, egyesületi tag könyvbemutató előadása az előadó és a tagság vetített képeivel. Egy, az 1956-os magyar szabadságharcban részt vett albán– és nekünk egy korábban írt levele. Meghívott vendégünk: az Albán Köztársaság budapesti nagykövete.

NOVEMBER

9..(kedd) 18.00 Őslakos népek és kultúrák Európában (5.) „Ötzi” és a tiroli grófok vidékén.

Utazás Tirolban – magyar emlékekkel (látogatás itáliai és ausztriai emlékeknél, magyar emlékhelyeknél) .

Dinyési János egyesületi tag, emlékhely-kutató könyvének bemutatása vetített előadással.

Meghívott vendégünk: Dr. Smuk András a bécsi magyar Európa Club elnöke és a Club tagjai.

(folytatás a következő oldalon)

(NOVEMBER)

16.(kedd) 18.00 Őslakos népek és kultúrák Európában (6.) „A piktektől a Wales-i bárdokig” .

Utazás – Skóciai Szent Margit napján- Skócia és Wales tájain magyar emlékeknél. (Skóciai Margittól- Adam Clarkig és Arany Jánosig, közös emlékek nyomában). dr. Messik Miklós és a tagság vetített előadása. Meghívottak: Magyar Zoltán, a Magyar – Skót Baráti Társaság elnöke és tagjai és Kéri György skótdudás és író.

(A sorozat folytatása a jövő félévben: a határon túli magyarok, a csángó-magyar, az erdélyi örmények emlékeinek bemutatása mellett nem először lenne katalán-estünk, de a baszk, az okszitán, a breton, a fríz, a pomeran, a lív, a szorb, a vend és más őslakosok értékeinek és népünkkel közös emlékeinek bemutatása is szerepel terveinkben.)

DECEMBER

7.(kedd) 18.00 óra Messzire szakadt magyarok karácsonya (10.) A Báthoryak és a Zrínyiek karácsonya. Emlékezés a 450 éve megválasztott fejedelem és lengyel király Báthory István, valamint a 400 éve született és 350 éve kivégzett Zrínyi Péter és a Zrínyi-család történetére, különös tekintettel a távolban töltött karácsonyi időkre. Meghívott vendégeink: Joanna Urbanska a budapesti Lengyel Kulturális Intézet igazgatója és Dr. Hausner Gábor a NKE tanára, hadtörténész. Dinyési János tagunk eddig online bemutatott, a Lengyel Intézet honlapján is megjelent Báthory-köteteiből egy nyomtatott összeállítás bemutatása!

14.(kedd) 18.00 Az Egyesület első 20 évéről vetített megemlékezés, kiállítás és könyvbemutató

(a MEVE tagság januárból elmaradt összeállítása). Egy kisfilm és a tagok rövid vetített előadása a kezdetektől napjainkig mutatják be munkánkat és terveinket aktuális évfordulós megemlékezéssel egy kellemes európai és tengerentúli művelődéstörténeti „utazás” keretében. Köszöntőt mond: Dr. Szilágyi Péter miniszteri biztos.

KIADVÁNYAINK, KISFILMJEINK:

Széchenyi-emlékek nyomában, Európában” (2020-ban ismét megjelent az Egyesület Széchenyi-gyűjtését összefoglaló könyvünk, amint az „Az elindultam szép hazámból” és a „Mit adott a magyar reneszánsz a világnak” c. kötetünk

2019. évi újra nyomtatása is). A Rákóczi-emlékév keretében elnyert támogatásból megjelent a megújult

Rákóczi- és kuruc emlékek nyomában, Európában” c. tárlatunk katalógusa (2020 év elején kiegészített kiadásban).

Több korábbi kiadványban is szerepeltek munkáink (Magyar Földrajzi Múzeumi Értesítő, Zrínyi tanulmány Napút kiadó, Bécsi Napló (2016), a bécsi magyarok Európa klubjának évkönyvében (2020), Magyar Turista magazinban cikkeink (2017-2021)

Dinyési János tagunk Báthory-köteteinek online bemutatása (2020-21)

EMLÉKTÁBLA- ÁLLÍTÁSAINK:

2009-ben: Aranyosgyéresen John Paget emlékére, Isztambulban a Héttoronyban: a „Magyar Rabok” emlékére. 2010.év szeptemberében: a Jendrassik-sír felújítása és kétnyelvű, vésett emléklap elhelyezése a londoni Streatham Park temetőben, 2014. márciusában: Jobbágyiban Gubányi Károly, a mandzsúriai vasút magyar építője emlékére közös táblaállítás az

MKKA-val, 2015. év októberében Jókai Mór emléktáblánk elhelyezése Felsőőr (Oberwart) két tannyelvű iskolájában, valamint, 2017-ben Bécsben Juhász László emléktábla, 2016. évben Kárpátalján, Csapon a Széchenyi Iskolában majd 2018-ban Csömörön Szűcs Sándor emléktáblát állítottunk az 1956-os bátor záhonyi MÁV-vezető emlékére.

Köszönet a támogatóknak:

Az Egyesület köszönetét fejezi ki az elmúlt félévben meghívott előadóknak és a támogató

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, az SZJA 1% -a felajánlóinak, és ifj. dr. Béres Józsefnek az eszköz- támogatásáért.

Köszönet az elmúlt évben:

dr. Deák Piroska, Dinyési János, Gondos Béla, Hermány Miklós, dr. Horváth Sándor, dr. Körösi Mária,

Kubesch Mária, Nemescsói Csilla, Okos Márton tagok; ifj. dr. Béres József (Budapest);

Tóth Erzsébet és Krisztina (Nizza), Káldy Benedek s a Pártoló tagok, anyagi-és eszköz-támogatásáért!

Előadásainkra szeretettel várjuk! Javaslatait, ötleteit, bármilyen támogatását,

távoli emlékeinkről készült felvételeit – a készítő nevével – köszönettel fogadjuk!

(a program felelős szerkesztője: dr.Messik Miklós egyesületi elnök)

Az előadások helyszínét a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. biztosítja!

MEVE, Iroda: H-1016 Budapest, Gellérthegy u. 30-32. Bethlen Gábor Alapkezelő Székháza

+ 36-20-476-9718 [email protected]