A Magyar Emlékekért a Világban Egyesület (MEVE) rendezvényei 2024. év II. félévében

Múlt nélkül nincs jövő, s mennél gazdagabb a múltad,

annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövőbe. (Babits Mihály)

A Magyar Emlékekért a Világban Egyesület (MEVE) rendezvényei 2024. év II. félévében:

A már 23 éve Közhasznú Egyesületként működő szervezet a határon túli magyarság, Európa és a nagyvilág magyar vonatkozású emlékeit, más népekkel közös emlék-örökségét kutatja és ismerteti. Szervezetünk kutatásaival, s egyre bővülő adattára, felvételei segítségével 2012-től részt vállalt a Julianus (Nemzeti Adattár) programban. Előadásaink hallgatósága az Egyesület előadásain „bejárja” a megjelölt – és a felkutatott, de még jelöletlen – európai magyar emlékhelyeket, de bemutatásra kerülnek tengerentúli helyszínek is. Az Egyesület munkájának célja, hogy tanulságos művelődéstörténeti előadások, tárlatok keretében tegye ismertté példaadó és tanulságos gondolataikkal- a nemzet nagyjainak emlékeit. 2024. évben a II. félév programjail is a korábbi sorozatok folytatása, s az aktuális évfordulók emlékezete játszik meghatározó szerepet. Az előadásokra a korábbi évekhez hasonlóan – a diákság bevonásával kerül sor. Estjeinkre szeretettel várjuk!

Előadásaink helyszíne: a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Székházának BETHLEN GÁBOR TERME

1016 Budapest, Gellérthegy u. 30-32. szám, földszint

SZEPTEMBER

10.(kedd) 18.00 óra: A „nemzet napszámosa”, gróf Széchenyi István és családja a relikviák tükrében. Vigh Róbert kutató-gyűjtő előadása. Szemereki Zoltán, a Széchenyi Társaság elnöke emlékezik Széchenyi István közelgő születése napja (szeptember 21.) előtt.

24.(kedd) 18.00 óra: Magyar emlékek Tirolban (2. kötet) Dél-Tirol bemutatása. A szerző, Dinyési János tagtársunk könyvbemutatója és vetített előadása hazai és ausztriai meghívott vendégekkel (a kutató gyűjtése az elmúlt évben megjelent Észak-Tirol kötet folytatása).

OKTÓBER

8.(kedd) 18.00 óra: A világvándor földrajztudós Balázs Dénes. Emlékest „A 100 éve született világjáró múzeumalapító” címmel. Dr. Kubassek János a Magyar Földrajzi Múzeum címzetes igazgatójának vetített előadása, a tagság és diákok közreműködésével.

15.(kedd) 18.00 óra: Magyar művészek híre a világban (2.) „Operaházi kalandozás hazai és külhoni művészek, érdekes történetek nyomában” címmel Karczag Márton előadása. Egy világhírű magyar művésznő: Martzy Johanna hegedűművésznő pályafutása, Beke Ágnes művésznő, író kötetének bemutatása a temesvári emléktábla avatása előtt (október 18).

22.(kedd) 19.00 óra! (a koszorúzások miatt)A magyar forradalom és külhoni áldozatai” Emlékezés az évfordulós Povl Bang Jensen-re, a külföldi résztvevőkre és az ez évben 100. éve született Brusznyai Árpádra. Móczár Gábor a NÖRI főigazgatója köszöntő előadása, és a tagság felvételei az Angliából hazatérő kiállításunk válogatásának rövid bemutatásával.

NOVEMBER

5.(kedd) 18.00 óra: Testvérvárosok közös múltbéli emlékei (1.) Közös estünk a Testvérvárosok Egyesülettel. Az I. kerület külhoni testvérvárosi emlékei az Egyesület tagságának felvételei és kutatásai alapján (az áttekintés egy előadás-sorozat kezdete).

12.(kedd) 18.00 óra Magyar művészek híre a világban (3.) Magyarok Provence-ban (3.) A tagság felvezető képsoraival köszöntjük vendégünket: a spirituális szépség, az átlényegült márvány alkotóját Mária de Fayköd művésznőt, a Balatonfüreden született szobrászművészt.

19.(kedd)18.00 óra: A magyar huszárság híre Európában (2.)„A XVIII. századi Franciaország magyar emigrációja” Dr. Tóth Ferenc író, történész-professzor előadása.

DECEMBER

3.(kedd) 18.00 óra: A Notre-Dame története és jeles magyar vándorai (2.) A templom magyar vonatkozásairól, felvételeink és kisfilmrészletek az Egyesület összeállításában.

Dr. Prokopp Mária professzor asszony gondolatai az épület és a francia gótika szépségeiről.

17.(kedd) 18.00 óra: Magyar művészek híre a világban (4.) Messzire szakadt magyar művészek karácsonya (14.) „A 180 éve született Munkácsy Mihály különleges életútja és világhírű életműve” 1844-1900 címmel Dr. Bakó Zsuzsanna művészettörténész, író vetített előadása, az egyesületi tagság felvezető, kevésbé ismert Munkácsy emlékhelyek-felvételeivel.

KIADVÁNYAINK, TANULMÁNYAINK:

Széchenyi-emlékek nyomában, Európában” (2020-ban ismét megjelent az Egyesület Széchenyi-gyűjtését összefoglaló könyvünk, amint az „Az elindultam szép hazámból” és a „Mit adott a magyar reneszánsz a világnak” c. kötetünk 2019. évi újra nyomtatása is). A Rákóczi-emlékév keretében elnyert támogatásból megjelent a megújult „Rákóczi- és kuruc emlékek nyomában, Európában c. tárlatunk katalógusa (2020 év elején kiegészített kiadásban). Több korábbi kiadványban is szerepeltek munkáink (Magyar Földrajzi Múzeumi Értesítő, Napút kiadó: Zrínyi tanulmány, Bécsi Napló (2016), a bécsi magyarok Európa Clubjának évkönyvében (2020), Magyar Turista magazinban cikkeink (2017-2021), Dinyési János tagtársunk Báthory-emlékek nyomában c. és Észak-Tirol magyar emlékei majd Dél-Tirol magyar emlékei c. munkáinak (2022-2024) kiadása.

EMLÉKTÁBLA- ÁLLÍTÁSAINK:

2009-ben: Aranyosgyéresen John Paget (János) emlékére, Isztambulban a Héttoronyban: a „Magyar Rabok” emlékére. 2010.év szeptemberében: a Jendrassik-sír felújítása és kétnyelvű, vésett emléklap elhelyezése a londoni Streatham Park temetőben, 2014. márciusában: Jobbágyiban Gubányi Károly, a mandzsúriai vasút magyar építője emlékére közös táblaállítás az MKKA-val; 2015. év októberében Jókai Mór emléktáblánk elhelyezése Felsőőr (Oberwart) két tannyelvű iskolájában, valamint, 2017-ben Bécsben Juhász László emléktábla elhelyezése. 2016. évtől Kárpátalján, majd Csapon a Széchenyi Iskolában majd 2018-ban Csömörön a 2. Szűcs Sándor emléktáblát állítottunk az 1956-os bátor záhonyi MÁV-vezető emlékére, 2023-ban a NÖRI-vel közös impozáns emlékkő állítása Mányoki Ádám születése 350. évfordulóján a Nemzeti Sírkertben.

Köszönet a támogatóknak: Az Egyesület köszönetét fejezi ki az elmúlt félévben meghívott előadóknak és a támogató Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, az SZJA 1% -a felajánlóinak, és dr. Béres Józsefnek az eszköz- támogatásáért. Köszönet az elmúlt évben Borbély Endre, dr. Deák Piroska, Deák Nóra, Dinyési János, Hermány Miklós, dr. Körösi Mária, Kubesch Mária, dr. Lovag Lea, Szabó Márton, dr. Szabó Rita, Szóládi Erika tagok közreműködéséért és Batár Zoltán, Káldy Benedek, dr. Horváth Sándor, dr. Szabó György professzor úr, valamint Tóth Krisztina (Nizza), s más Pártoló tagjaink, anyagi- vagy eszköz-támogatásáért!

Előadásainkra szeretettel várjuk! Javaslatait, ötleteit, bármilyen támogatását,

távoli emlékeinkről készült felvételeit – a készítő nevével – köszönettel fogadjuk.

(a program felelős szerkesztője: dr. Messik Miklós egyesületi elnök)

Az előadások helyszínét a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. biztosítja!