Rómer Flóris emlékezete – 2015. március 17. (kedd) 18:00 óra

Szeretettel meghívjuk Önt, Családját és Barátait a következő estünkre:   Rómer Flóris emlékezete 200 éve született a „magyar régészet atyja” művészettörténész, bencés tanár.  Dr Valter Ilona régész, a Műemlékvédelem folyóirat főszerkesztője és Herczeg Renáta művészettörténész, egyesületi tag előadása. Meghívott vendégeink:…

„Séta” a budavári Nagyboldogasszony templomtól – 2015. március 3. (kedd) 18:00 óra

Szeretettel meghívjuk Önt, Családját és Barátait a következő estünkre:   „Séta” a budavári Nagyboldogasszony templomtól – A Szilágyi Dezső téri Református templomig… Nemzeti és történelmi emlékhelyeink-nevezetes történetekkel (I.) A vetített előadás–sorozat első estjén, a Budapesten felkereshető nemzeti és történelmi emlékhelyekhez fűződő ismert – és kevésbé ismert- történeteket mutatunk be. Az Egyesület tagságának vetített előadása budai gimnáziumi hallgatók közreműködésével. Meghívott vendégünk: Radnainé dr. Fogarasi Katalin  a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke és Bakos István az Eötvös Collegium Baráti Körének választmányi elnöke . Házigazda: Messik Miklós egyesületi elnök Helyszín: Magyarság Háza, Deák terem 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Időpont: 2015. március 3. (kedd) 18:00 óra Az előadás helyszínét a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. biztosítja. MEVE, H-1014 Magyarság Háza, Budapest, Szentháromság tér 6. III. 366.  m.: 06-20-476-9718  www.magyaremlekekert.hu  [email protected]

Magyar emlékek Törökországban (IV.) Magyar utazók, emigránsok és alkotók emlékei nyomában… – 2015. február 17. (kedd) 18:00 óra

Magyar emlékek Törökországban (IV.) Magyar utazók, emigránsok és alkotók emlékei nyomában…. címmel, Gondos Béla, Gáspár János és Messik Miklós egyesületi tagok vetített előadására. Meghívott vendégeink: Ceylan Faruk Naci úr, a Török Köztársaság korábbi katonai attaséja, Szickné Tóth Kornélia, a Rodostó…

Magyar szentek, boldogok és tudósok a gyógyítás szolgálatában (IV.) – 2015. február 12. (csütörtök) 14:00 óra

Szeretettel meghívjuk Önt, Családját és Barátait a következő előadásunkra:    Magyar szentek, boldogok és tudósok a gyógyítás szolgálatában (IV.)  „Árpád-házi Szent Erzsébettől – boldog Batthyány-Strattmann Lászlóig,  Schoepf-Merei Ágosttól – Semmelweis Ignácig jeles gyógyító magyarok emlékei nyomában”  címmel kerül sor az…

Távolba szakadt magyarok karácsonya (V.)

Szeretettel meghívjuk Önt, Családját és Barátait karácsonyi – félévzáró- estünkre:  Távolba szakadt magyarok karácsonya (V.) Írók, költők – Kuncz Aladár, Gyóni Géza, Erdélyi József – és emlékezetes helyszínek –  Noirmoutier, Premysl, Galícia –  a „nagy háborúban.”  Dr. Medvigy Endre irodalomtörténész…